A jövő futó reménysége – interjú K. Szabó Gabriellával

Kérlek, mutatkozz be nekünk.

K. Szabó Gabriellának hívnak, a Debreceni Sportcentrum  atlétája vagyok. Edzőim a szüleim, Perényi Gabriella és K. Szabó Gábor. Főként középtávú versenyszámokban versenyzem, a 800m síkfutás és 1500 méter a fő számaim. Ebben az évben is jól sikerült a felkészülésem, a korosztályos magyar bajnokságon ( Junior OB) egy aranyérmet és egy ezüstérmet nyertem, a Felnőtt Mezei Futó Országos Bajnokságon pedig egy ezüsttel lettem gazdagabb. Sikerült több másodpercet javítani az egyéni csúcsaimon, ezt elég biztatónak tartom a jövő évben rendezendő világversenyek előtt.

 

K. Szabó Gabriella
Fotó: Ferge Fotó

Most tudtam meg edződtől, hogy az 1500 méter, ahol új egyéni csúccsal országos bajnok lettél, nem is a fő számod volt.

Igen, a 800 síkfutás a kedvenc távom, ezért arra készültünk. Az 1500 méter síkfutásban gondoltam, elindulok és meglátjuk, hogy mi lesz. Számomra is nagy meglepetés volt, hogy sikerült nyernem és 10 mp-el megjavítottam az egyéni csúcsomat.

Igen, azt láttam hogy 2016-hoz képest 30 mp-et javítottál, ami szenzációs eredmény. Hogyhogy nem ez a fő számod?

Nagyon szeretem az 1500 métert is, viszont az edzőmmel úgy gondoltuk, hogy először a rövidebb távokon szeretnék minél jobb eredményt elérni. Persze, ennek ellenére minden évben szoktam 1500 métert futni, de csak szinten tartás végett. Ezzel is próbálgatjuk, hogy milyen eredmények születnek. Jövőre már az 1500 méterrel is szeretnék foglalkozni, bár ez a táv inkább idősebb koromban fog jobban előtérbe kerülni.

Ezt most magyarázzuk meg az olvasóknak, hogy miért idősebb korban akarsz hosszabb távokat futni?

Igazából ezt úgy tartják, hogy meg kell érni minden távra. Én alapból is későn érő típus vagyok, mindig később kezdtem el hosszabb távokra menni. Fiatalabb koromban 300 métert, 300m gátat, 400méter gátat futottam, emellett pedig magasugró versenyszámban is szívesen indultam. A 800 métert nem is futottam elég sokáig. Körülbelül egy-két éve kezdtem el, mert az edzőmmel úgy gondoltuk, hogy amikor már fejben is jobban össze tudom rakni a távot, illetve izomzatban is jobban megérek erre,  akkor kezdünk el vele komolyabban foglalkozni.

800 méteren csak néhány századdal maradtál le az első helyről, min múlott a dolog?

Igen, a 800 méter síkfutás nagyon érdekes verseny volt. Jól ment a futás, egy hajráverseny lett a táv végén és csak az utolsó 30 méteren eszméltem rá, hogy igazából tudnék még tovább gyorsulni. El is indultam, de már kevés idő volt.  Ez a rutin hiánya miatt volt, nem hittem el magamról, hogy képes vagyok megnyerni ezt a számot is.

Nagyon szép eredmény az ezüst is, főleg, hogy ezen a távon is új egyéni csúcsot futottál.

Igen, 2:09.16 lett, aminek nagyon örülök, mivel tavaly még csak 2:12.56 volt. Tehát elég nagy javulást sikerült elérnem ebben az évben.

K. Szabó Gabriella
Fotó: Ferge Fotó

Ez milyen eredménynek számít a korosztályodban nemzetközi szinten?

Nemzetközi szinten sem rossz eredmény, az Európai ranglistán a korcsoportomban olyan 20. hely körül lehetek. Ez nagyon biztató a jövő évre, hiszen lesz korosztályos Junior Európa Bajnokság és Junior Világbajnokság is. Ezeken a világversenyeken már szeretnék még jobb eredményeket elérni.

Melyik távon erősebb mezőny, melyik lesz keményebb feladat?

800 m-en nagyon sűrű a mezőny, minimális eltérések vannak a versenyzők között, 1 mp-en belül akár 20-30 lány is lehet.

Mennyire lehet komoly eredményeket elérni Kelet-Európából a te távodon?

Sprinter távokon elsősorban amerikai, jamaicai versenyző dominálnak, viszont középtávban 800-1500 méteren, sokkal nagyobb esély van európaiként nyerni.
A lengyeleknél nagy hagyománya van a középtávfutásnak, igazából minden évben van olyan versenyző lányoknál és fiúknál is, akik kiemelkedő eredményt érnek el. Törököknél is van egy-két jó versenyző. Viszont megfigyelhető, hogy akik fiatalon komoly eredményt érnek el, pár év múlva eltűnnek.

Ez miért van? Más sportágakban aki fiatal korában kimagasló eredmények ér el, az felnőttként is a csúcson marad. 

Ha valaki túl korán végez nagy terjedelmű edzés munkát és 16 évesen akár heti hét napon edz, napi két alkalommal is, behatárolhatják a későbbi fejlődés lehetőségét. Az adott időben fiatalon komoly eredményeket érhet el így a sportoló, de később már nem tudja hova emelni tovább a munkát terjedelmét és intenzitását.

Gondolom titkos vágy a 2023-as hazai rendezésű felnőtt világbajnokság.

Igen, nagyon szeretnék kvalifikálni, hatalmas dolog lenne egy ekkora világversenyen hazai közönség előtt versenyezni.

K. Szabó Gabriella
Fotó: Ferge Fotó

Mennyire lehet összeegyeztetni az élsportot a tanulással?

Jelenleg még középiskolás vagyok, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában tanulok. Nem egyszerű feladat, de az iskola mindenben támogat és minden segítséget megad. A tanulást is nagyon komolyan veszem, kitűnő tanuló vagyok és már letettem egy középfokú nyelvvizsgát is. Az idei tanévben fogok érettségizni, ami persze kicsit bonyolítja majd a dolgokat.

A középiskola után mik a terveid?

A Debreceni Egyetemen szeretnék továbbtanulni a Nemzetközi Gazdálkodás szak érdekelne. Szeretném, ha a futás és a tanulás egyensúlyban maradjon a mindennapjaimban. Ha 30-40 éves koromban abbahagyom a sportot, fontosnak tartom, hogy legyen egy diplomám és egy komoly szakmám.

Edzősködés esetleg?

Érdeklődők iránta, de ez még nagyon távlati cél.

Meddig lehet ezt a sportot űzni?

Ebben a korban még nem lehet megjósolni, egyénenként változó. Egy idő után mindenkinél romlik a teljesítmény.

Akkor kicsit szűkítem a kérdést, az élmezőnybe tartozni hány éves korig lehet?

Az én távomon akár még 30-35 éves versenyzők is vannak a világ élvonalában.

K. Szabó Gabriella
Fotó: Ferge Fotó

Mennyit edzel egy héten?

Napi egy edzésem van, heti öt-hat alkalommal.

18 évesen mennyire lehet komolyan csinálni egy edzést? Ez az időszak az, amikor egy lányt minden más érdekel, mint hogy felkeljen reggel és elinduljon edzeni.

Ez elhivatottság kérdése is. Nagyon komolyan veszem a futást, mert szeretnék komoly eredményeket elérni. Ezt mindenkinek magának kell átgondolni, hogy mi ér meg neki többet. Nem járok bulizni, nem járok el este, nem dohányzom és egyáltalán nem fogyasztok alkoholt. Eldöntöttem, hogy mi a fontos és nekem a futás. Az, hogy nemzetközi szinten is eredményeket érjek el, nekem sokkal többet jelent, mint a bulizás.

Ez tényleg így csak lehet csinálni, így van értelme, illetve sportértéke. Ha már sportérték, említsük meg azt is, hogy anyukád és apukád is élsportoló volt.

Anyukám Perényi Gabriella rövidtávfutó versenyszámokban, 100 és 200 méter síkfutásban versenyzett. Több értékes helyezése volt a magyar bajnokságokon, ifjúsági és utánpótlás válogatott volt.

Apukám K. Szabó Gábor korosztályos és felnőtt válogatott középtávfutó volt. Főként 1500, 3000 és 5000 méter síkfutásban versenyzett.  Korosztályos Európa Bajnokságot nyert 5000m –en és Felnőtt  Európa Bajnokságon negyedik helyezést ért el. A különböző korcsoportokban még több olyan országos csúcsa van amelyet 30-40 éve a mai napig nem tudták megdönteni.

K. Szabó Gabriella
Fotó: Ferge Fotó

Sokat beszélgettünk a középtávokról, de említette az edződ, hogy az idén mezei futásban 5km-es távon is kimagasló eredményt értél el.

Kecskeméten rendezték meg október 24-én a Magyarország 112. Mezeifutó Országos Bajnokságot. A felnőtt női mezőnyben nagy hajrával a második helyet szereztem meg, korosztályomban pedig első lettem.

A mezei futás az alapozás része tulajdonképpen. A téli időszakban szoktak lenni ezek a hosszabb futások. Ilyenkor nem pályán vagy aszfalton futunk, hanem erdei úton, esetleg parkban.

A terepen való futás nem sérülésveszélyes?

Figyelni kell, mert tényleg könnyen lehet sérülés szenvedni, de ezek nagyon hasznos edzések. Nagyon jó állóképességet ad és a kitartást is erősen fejleszti. Fejben is össze kell rakni, ez hosszabb táv, másmilyen felkészülést kíván. Versenyszezonban nem szoktam ilyen hosszú távokat futni, de a felkészüléskor fontos gyűjteni a kilométereket, hogy minél jobb alappal tudjak nekiállni a nyári versenyeknek

Mik a tervek jövő évre?

Jövőre két komoly versenyem lenne, amennyiben a Covid helyzet engedi. A Junior Európa Bajnokság és a Junior Világbajnokság. Ezekre a világversenyekre mindenképpen szeretnék kijutni 800 és 1500 méter síkfutásban.  A junior világbajnokságra még nincs meg a szintem, egy nagyon minimális különbséggel vagyok elmaradva, a jövő év legelején tervezem teljesíteni. Az Európa bajnokság vonatkozásában komolyabb terveim vannak, szeretnék döntőt futni, és eredményben is egy kimagaslót teljesíteni.

Köszönöm szépen a beszélgetést és a lehetőséget!

K. Szabó Gabriella
Fotó: Ferge Fotó

Gabi eddigi legfontosabb eredményei:

2017. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál 9. hely 400m gát
2018. Ifjúsági Európa bajnokság 800m elődöntő
2020. Junior Magyar Bajnokság 1500m 1. hely, 800m 2. hely
2020. Mezei futó Magyar Bajnokság Junior 1. hely, Felnőtt 2. hely

 

Gabit itt tudjátok követni: https://www.instagram.com/gabi.kszabo/

Az előző riportunkat itt találod: https://kezdjfitteletet.hu/mit-lehet-elerni-egy-ev-alatt-irina-tortenete/

Megjelent az első futással, kerékpározással, sporttal kapcsolatos podcastunk: https://kezdjfitteletet.hu/kezd-fitt-eletet-podcast/

Már az Instagramon is követhetsz minket: https://www.instagram.com/kezdjfitteletet/

Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/kezdjfitteletet

One comment on “A jövő futó reménysége – interjú K. Szabó Gabriellával

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás