Élettörténetek – Attila

Egy sorozatot indítok útjára, amiben hétköznapi emberek nem hétköznapi történeteit ismerhetitek meg.

Elsőként Steinmacher Attiláét:

Életem új állomásához érkeztem … ideje visszatekinteni, Az elmúlt 3,5 évem több volt, mint eredményes, álmodni se mertem volna, de hogy is kezdődött ?
Álom gyerekkorom volt, hegyek között, patak partján, évszázados tölgyek, égig érő fenyők között, a természet ölén, szerető szülő, boldog gyerekkor Tolnában.
Aztán az Alföld szívében általános iskola, gimnázium, 1 év képesítés nélküli nevelősködés Abonyban, majd éles váltással katonai főiskola, tüzér tisztté avattak. Ambícióval telve Szombathely, fiatal tisztként jóval többet kínált a sors, mint amiről álmodtam, éltem a lehetőségekkel, életem végéig szerelem marad a volt hivatásom, szakmám, hobbim.
26 évvel ezelőtt vállalkozásba kezdtünk, meghatározó szerepünk lett a takarmánypiacon, néhány év alatt kisebb birodalmat építettünk fel, adtunk munkát egyre több embernek, eredményes munkával töltött idő volt.
Aztán észrevétlenül fordult a sors. Nem konkurencia, nem elhibázott lépések, nem külső körülmények, hanem az akkor legfontosabbnak hitt társ, társak adtak leckét, megmutatták, milyen a pokol.
Apránként csordogált el a pénz, jöttek a gondok. A pénzzel együtt fogyott a barátság, a szerelem, csak a felelősség maradt és az adósság. A család nem látta át, nem állt mögém, így lettem lelki beteg, kezeltek több mint 20 évig. Egyre keményebb gyógyszerek, egyre kevesebb remény, majd’ 15 év pereskedés, ahol végig alperes voltam. Több mint 10 évig 3 végrehajtó a nyakamban, BAR-listára kerültem, elárverezték házamat, boltomat, lett 2 devizahitelem, a végén még a szülői házat is majdnem elvitték a fejünk felől, 2 válást is át kellett vészelnem. Közben hármas gerincsérvem is lett, szenvedés volt a zsákolás. Aztán jött az utolsó tárgyalások egyike majdnem pontosan 14 éve, ott apám nem bírta már a felgyülemlett feszültséget és bár még biológiailag élt kórházba szállításkor, gyakorlatilag a kezem között halt meg a bíróságon.
Ekkor már a legjobb barátom az alkohol volt, képtelen lettem volna mindezt összeroppanás nélkül elviselni, méltatlan volt a sorstól. 67-68 kilóval egyenes úton voltam ahhoz, hogy teljesen lenullázzam magam. Kerestem a bajt, ha az nem talált meg, tettem róla, nem volt miért élnem. Súlyos gyógyszer függőséggel, mértéktelen alkoholfogyasztással, célok, barátok, remény nélkül.

Aztán kezembe kerültek régi fényképek, hegyek között, patak partján, évszázados tölgyek, szerető szülők és mérhetetlen fájdalom, harag, hová tűnt mindez? Hová lett a kemény tüzértiszt, hová lett a sikeres vállalkozó, hová lett a lelkem, az önbecsülésem? Ki vagyok én ??? Kit lát fentről apám ??? Kit látok én a tükörben ??? Ezért szült anyám ???

Gyakran foglalkoztatott az öngyilkosság de egy dolog maradt meg, amit a szüleim jól megtanítottak, a szeretet. S ekkor rendkívül tiszták lettek a gondolataim. Nem tudok és nem akarok szeretet nélkül élni. Tudtam, egy utam van, a sport, a mozgás, minden teljesen kitisztult, minden kérdésre kristálytisztán tudtam a választ! Nem égek tovább a sorstól kapott, mástól rám szabott pokolban!
2015. február 23-án 67,5 kilóval beleálltam az edzésekbe itthon, volt, hogy heti 12 edzést, 6 napon át napi 2 edzést csináltam, szinte ájulásig, ment ez fél évig.
Aztán elmúltam 50 éves, mikor életemben először konditerembe mentem.. Mindenfélében kipróbáltam magam, életemben összesen nem úsztam annyit, mint „Öbölátúszáson” a Balatonon. A második, 4,5 kilométeres távot sérült bicepsszel úsztam le, minden tempó hasított, az utolsó fél óra kiesett…
92,5 kiló voltam, februártól szeptemberig 25 kilót vettem fel, könnyen fulladtam, a lábaim erősen dagadtak, elmentem gymstick edzésre, kellett a kardio. Aztán eljött egy barátom velem az edzésekre, majd eljött egy másik , aztán példámat látva még egy és mégegy. Megéreztem, hogy a személyes példának mekkora az ereje épp úgy, mint katonatiszt koromban, részt vettem egyre több országos rendezvényen, már páran elkísértek, aztán felgyorsultak a dolgok. Mire szétnéztem, beiratkoztam edzőképző iskolába, elvégeztem a Fitness Company Csoportos fitneszinstruktori tanfolyamát, M.A.X. training instruktor és Gymstick Muscle instruktor lettem mellette, nem túl rég pedig a Gymstick Akadémián a Gymstick Personal Trainer tanfolyamot.

Megtaláltam az utamat, önmagamat, rengeteg célom van, egyre több sportoló aki követ. Ismét megtapasztaltam, hogy a személyes példának van a legnagyobb ereje. Nem kívántam emberekkel foglalkozni, csak dolgozni, sportolni, élni az életemet, aztán rájöttem, hogy ez az életem. Menni elöl, tenni a dolgomat hittel, szeretettel … és ha már ez a sorsom, felelősséggel, ahogy a róka tanította a Kis hercegnek: „- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért… „
Felelős lettem azokért, akik követnek, bíznak bennem, akiket „megszelídítettem ..” 🙂
Mindezt azért írtam le, hogy minél többen lássák, fel lehet állni a padlóról, egyszer, kétszer , ötször! Hittel, szeretettel. Más helyett akarni nem tudok, ahogy harcolni sem önmaga lelkéért, de hogy hogyan lehet küzdeni, minden nap tenni valamit, ami előrébb visz, hogy hogyan lehet felépítenie magát egy embernek, a test építésével a lelkét felépíteni, azt megtanultam. Úgy élek, ha holnap nem ébrednék fel, akkor is kerek legyen a történet, mert egyenes gerinccel, emelt fejjel tegnap is tettem a jövőmért, ma is teszem, épp most is, azért olvassátok ezeket a sorokat.

Néhány hónapja elkezdtem az edzéseimet tartani Szolnokon és Abonyban, rövid idő alatt is egyre több ember hallott kis csapatomról, a Gladiátorokról. Aki szeretne csatlakozni egy aktív, dinamikusan fejlődő közösséghez vagy csak egyszerűen jól szeretné érezni magát, testben, lélekben fejlődni az a segítségetekkel megteheti, ha eljön az edzéseimre, ezért nagy segítség lenne, ha megosztanátok, amit előre is köszönök!

Aztán ahogy eddig tettem, edzeni keményen, szerényen. Hajrá Gladiátorok !!!

 

 

 

02 comments on “Élettörténetek – Attila

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás